LUX US Csoportos kiállítás
MKE Intermédia szak, Fény- és Audiovizuális művészeti kurzus
Fényművésztelep 1.0 – Egyetemek udvara
Martyn Ferenc Múzeum udvara – Múzeum Galéria – 1-3. terem
Zsolnay Fényfesztivál, 2023
Az audiovizuális eszközök, mint a tömegkultúra és annak technikai vetületének tárgyai, kultusza átjárja hétköznapjainkat, a mcLuhan-i technológiai determinizmus alapján alakítja kultúránkat.
A tömegkulturával párhuzamosan a 21. században a technológia innovációja a valós idejű processzálás eredményességével olyan nóvumot adott a művészek kezébe, mely a digitális audiovizualitásban, a hang és kép szintézisében új perspektívákat nyitott és szignifikáns lépést jelentett az installációs – és élőművészetek, vizuális performansz valamint a fényművészet területén egyaránt. A művészet ezzel párhuzamosan mindig is élénk érdeklődést mutatott a tudomány irányában, a huszadik századi optoelektronikai eszközök integrálását megfigyelhetjük Kepes György, Moholy Nagy László, vagy Schöffer Miklós fényművészetében egyaránt.
Az MKE Intermédia szakon, a fény- és audiovizuális művészeti kurzusok fő küldetése, hogy a hallgatók részt tudjanak venni mind elméleti mind gyakorlati szinten ezen technológiák nemzetközi diskurzusában és a fény, mint médium integrálásában, valamint az audiovizuális gondolkodás elsajátításában.
A kiállításon a fényművészeti kurzus 2022/23-as tanév második félévét látogató összes hallgató műve, valamint az audiovizuális kurzus műveiből fényművészeti tematikájú installációk válogatása lesz látható.
A kiállításon résztvevő diákok:
André Fanni (Intermédia III.), Bajkán Boglárka (Intermédia IV.), Biró Anna (Intermédia III.), Boda László Bertalan (Tervezőgrafika IV.), Dezső Árpád (Tervezőgrafika IV.), Éliás Tamás (Intermédia IV.), Fudella Annabella (Intermédia VI.), Gombos Ágnes (Tervezőgrafika IV.), Hahn Petra (Intermédia III.), Horniák Júlia (Festőművész III.), Kalmár Csenge (Tervezőgrafika IV.), Kiss Norbert (Festőművész IV.), Marosfalvi Marcell (Festőművész IV.), Németh Noémi (Intermédia IV.), Plesznivy Ákos Csaba (Intermédia V.), Prokob Boróka (Intermédia I.), Réti Virág (Intermédia III.), Sárvári Regina (Intermédia IV.), Szigeti Anett Zsófia (Intermédia IV.), Tompai Noémi (Intermédia III.), Tóth Kata (Intermédia III.), Üveges Máté (Tervezőgrafika IV.), Vad Zalán (Tervezőgrafika IV.), Varga Vajk Vilmos (Intermédia I.)
Plakát terv: Dezső Árpád
A fényművészeti, és audiovizuális kurzus oktatója: Sztojánovits Andrea DLA, egyetemi adjunktus
Külön köszönet az MKE Intermédia tanszék oktatóinak, valamint Orosz Márton és Paksi Endre Lehel művészettörténészeknek.
DREAM MACHINE MOZITÉR:
VIDEÓK:
Boda László Bertalan: Zsibbadás, 2023, Generatív videó
Alkotásomat egy Dream Machine ihlette, szerettem volna minél pontosabban visszaadni azt a “látványt”, melyet csukott szemmel érzékeltem, míg a szerkezet pörgött előttem. A különböző színfoltok és alakzatok életre hívására a 16:9-es képarányra esett a választásom, valamilyen számomra megmagyarázhatatlan okból az “eredeti látvány” is ebben a keretben látszatta magát. Felvetül itt a kérdés, hogy mennyire lehet élethűen egy csukott szemmel látott látványt visszaadni, hiszen a pillanatban tökéletesnek tűnt a kép, a kompozíció, amit “láttam”, de vizuális nyelvezetre lefordítva már nem jött át. Ezért a teljesség igénye nélkül olyan stilisztikai változtatásokat végeztem, ami a másodlagos érzékelést is bevonja, az érzetet, hogy milyen volt ezt megélni. Számomra egy meleg környezetet adott, de mégis eltávolodó, szétterülő helységben. Egyszerre befogadó és rideg, új látvány, amivel nem tudunk mindig mit kezdeni, vagy hova rakni. Ugyanakkor egy amolyan zsibbasztó érzet is megvolt bennem, zsizsegés, abban reménykedve, nehogy valami olyasmit lássak, ami nem tetszik, mi van ha amit látok az nem jó és kiderül, hogy tudat alatt rossz ember vagyok. Ez a gondolatmenet a szerkezet spirituális mivoltából ered, hiszen a dream machine-t is lehet így felfogni. Egy világító szerkezetet csoportosan körbe ülünk, becsukjuk a szemünket, és a szemhéjunkon visszaverődő, már-már hipnotikus látványt és képzelgéseket figyeljük meg. A túlbuzgó, már-már szemet bántó kész alkotás a szaturált meleg színeivel és a moaré hatással azt az egyszerre meleg és befogadó érzetet mutatja be, mely ugyanakkor szorongással és kérdésekkel öntött el.
Hahn Petra: Fénykarc, 2023, Videó, 35mm-es film, karc
Az elmúlt évben készítettem több rajzot, festményt és animációt, amelyen a fény megfigyelésének meditatív élményét, egyfajta túlfigyelésnek az eredményét próbáltam rögzíteni minél egyszerűbb képi elemekkel. A fényről alkotott szubjektív képeimnek megpróbáltam olyan formát találni, ami mások számára is jobban átélhetővé teszi az élményeimet, így előtérbe került a mozgókép, a vetítés, majd a 35mm-es film használata.
Marosfalvi Marcell: REM, 2023, 3D videó, szoftver: Blender
A REM két 20. századi képzőművészeti alkotás összegyúrt parafrázisán keresztül foglal állást a jelen kiábrándult állapotára tekintettel. Brian Gysin Dream Machine és Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel című műve, ugyan két különböző szempontból, de mégis ugyanúgy hordoznak utópista ideákat. Gysin szándéka szerint a Dream Machine felváltotta volna a televíziózás passzív programját a pszichén belüli, saját filmes élmény aktív megalkotásával. Az Ember a felvevőgéppel álláspontja szerint a kamera képes az objektív valóság, vagyis a tények rögzítésére, és ezen képességének köszönhetően képet alkotni a város működéséről. Ezeket a gondolatokat járja körül kritikusan a REM azokon az eszközökön keresztül, amelyeket a Dream Machine és az Ember a felvevőgéppel használ: villódzó fényhatás, montázs, kamera. A REM nem hisz sem a technológia objektivitásában, sem a város transzparenciájában, sem pedig az emberi passzivitás gyógyíthatóságában.
A REM egy videomunka, amely állóképek egyszerű animálásával hangsúlyozza a város működésének kifürkészhetetlenségét és az egyén elszigetelt helyzetét egy virtuális, háromdimenziós térben.
Prokob Boróka: Mozgásdinamikai kísérletek, 2023 fotogram animáció
Zeneszerző: PROCORP
A műben különböző mozgás fázisokkal kísérleteztem, amelyeket fotogramokra rögzítettem. Azt kutattam, hogyan változtatja meg a tárgyak elhelyezkedése és alakja a mozgás által létrehozott formákat, és hogyan jeleníthetőek meg különböző fázisok. A fény segítségével a mozgás pillanatai, az idő és a tér átváltozása láthatóvá válik. A mozgás fázisok lenyomataiból egy video dokumentáció is készült, amelyben a layerek egymásra vetítése különböző konstrukciókat eredményez.
Réti Virág: Rezgések, 2023, animáció
Mostanában nagy kedvencem lett hagyományos 35mm-es filmszalaggal dolgozni, különböző jeleneteket összevágni, aztán roncsolni azokat. A gyorsan villódzó képek nagyon megmaradtak a fejemben és ebből született az az ötlet, hogy érdekes lenne ennek a világát átvinni egy digitálisan animált videóba úgy, hogy furcsa mintákat és geometrikus formákat használok semmi konkrét gondolatot. Egyik este épp egy új alkalmazással kezdtem el dolgozni, amikor észrevettem, hogy ebben pont olyan formák vannak, amikre nekem szükségem van és rajzolni is meg tudom vele azokat a mintákat, amiket már elképzelte. Több mintával kapcsolatban is a tv zúgás, mint kép jelent meg előttem, ezért kicsit olyan érzést kelt ez bennem ez a munka a plusz videó sávval együtt, mintha egy filmvágó asztalnál játszanám le az animációmat. Erre a videóra a dream machine is hatással volt, a tempóját és a képi világát illetően.
Réti Virág: Kicsit ez, kicsit az, 2023, animáció
Dream machine reflekció. Ezek a formák jelentek meg előttem az élmény során. Néhol próbáltam a videót begyorsítani és valahol pedig lelassítani ezzel arra utalva, hogy számomra ez az „utazás” mennyire váltakozó tempójú volt és mennyi impulzus ért alatta.
Tóth Kata: Dream Machine vizualizációk, 2023, 3D animáció, szoftver: Blender
Dream machine vizualizációm mozgókép volt. Ezeket, a csukott szemem előtt megjelent képeket hoztam létre 3D animációban. A környezet maga, a működésben lévő dream machine.
Boda László Bertalan: Zsibbadás
Hahn Petra: Fénykarc
Marosfalvi Marcell: REM
Prokob Boróka: Mozgásdinamikai kísérletek
Réti Virág: Rezgések / Kicsit ez, kicsit az
Tóth Kata: Dream Machine vizualizációk
INSTALLÁCIÓK:
A lángtál egy olyan objektum, ami különböző szintekre helyezi a természeti erőforrásokat, mint a víz, levegő és a fény. Utóbbi elem (a fény), mint tűz mesterséges megjelenítését alkalmazva idegeníti el a befogadótól a természetes fényjelenség adta megnyugvást. A víz fújása idézi elő a tűz, lángcsóva hatást és egyben zavarja össze a már megszokott tűzfújás, közötti viszonyt és annak logikus következményeit.
Az installációmban LED szalagokból készített mátrixon jelenítek meg animációt, ami egy doboz belsejéből világítja meg az elé helyezett tárgyakat, ezek árnyéka pedig a doboznak a fényforrásokkal szemben elhelyezkedő falára vetül. Az itt létrejövő izgalmas árnyjáték egy féltranszparens felületen rajzolódik ki, ami egy sajátos, „analóg kijelzőre” emlékeztető platformot eredményez. A dobozba 3D nyomtatott objekteket, lencséket, és olyan különböző tárgyakat helyezek, amik érdekesen törik meg a fényt.
A fényrajzolással a belvárosi tagelések és rongálások egy olyan módját mutatom be, mely művészileg úgy enged kiteljesedni, hogy alkottam valamit, de mégsem rongáltam közterületet. Ezt olyan felületek levilágítására alkalmaztam, mint a város leéltebb, omladozó vakolatai, félig leszakított plakátok, betört üvegablakok és rozsdás vaskapuk. Az emberek nagy része által rondának és menthetetlennek elkönyvelt területeket egy olyan köntösbe öltöztettem, mely műalkotássá emeli őket. Eleinte absztrakt fénykollázsokat készítettem, de a folyamat során készült több kézzel fogható történeti kép is. Ezek homályossága az emberek mozgására, valamint a fotó sajátosságaira is visszautal, mert ugyan nem igazi fotó, de a képek alapanyagai azok, ahol a homállyal imitálom a mélységélességet.
Külön köszönet Tenke Martinnak és Plesznivy Ákosnak
A ‘Fiktív Koreográfiák’ egy interaktív installáció, mely által a néző felfedezheti egy elképzelt univerzum misztikus és antropomorf lényeinek világát. A mű arra összpontosít, hogy vizuális és zenei elemek harmonikus egységben egyesüljenek, miközben a látogatók interaktív módon megismerhetik a lényeket és felfedezhetik reakcióikat.
A projekció révén megteremtett látványvilág egy absztrakt és organikus tájat elevenít meg, ahol a fények és a formák összefonódnak. A térben lebegő fiktív lényeket a közönség mozgathatja a képernyőn, miközben azok különböző hangokat és “rezgéseket” bocsátanak ki az interakciók során. A lények mozgása és közelítése vagy távolodása egymástól meghatározza a hangok intenzitását és azok jellegét.
Az installációban található fiktív lények meghökkentő formákban és színekben jelennek meg. Egyesek elegáns és finom, mások pedig erőteljes és dinamikus megjelenést kapnak. A lények egyedi hangjukkal és rezgéseikkel kifejezik az érzelmi állapotukat és reagálnak egymásra. Ezáltal a látogatók egy bensőséges utazásra indulhatnak ebben a fiktív világában, ahol a kreált entitások érzelmei megelevenednek.
Az installáció célja, hogy a technológia segítségével megismertesse a nézőt egy elképzelt környezet egy szeletével és annak szereplőivel.
Közös installációnk létrehozásával eredetieg saját hiányosságainkból indultunk ki, mindhármunk látása korlátozott. Sokszor tapintásunkra és hallásunkra hagyatkozunk, amihez különböző félelmeink, érzéseink kötődnek.
Ezekhez az idegen érzetekhez társítottunk különféle tapintású anyagokat, kozmikus hangeffektusokat, azzal a céllal, hogy egy ellenséges, furcsa környezetet teremtsünk.
A közös munka során viszont, ahogy egyre jobban megismertük egymást, félelmeink is oldódni kezdtek, s ezzel együtt az Odú is egy barátságosabb formát öltött. Az Odúban megtapasztalhatjuk hogyan győzzük le az ismeretlentől való félelmeinket, ebben a kis színes-puha mikrokozmoszban.
Az elmúlt évben készítettem több rajzot, festményt és animációt, amelyen a fény megfigyelésének meditatív élményét, egyfajta túlfigyelésnek az eredményét próbáltam rögzíteni minél egyszerűbb képi elemekkel. A fényről alkotott szubjektív képeimnek megpróbáltam olyan formát találni, ami mások számára is jobban átélhetővé teszi az élményeimet, így előtérbe került a mozgókép, a vetítés, majd a 35mm-es film használata.
Külön köszönet: Szécsényi-Nagy Lóránd
Projektemben a valós fény (fizikai) és a fiktív fény (virtuális) közötti különbségeket dolgozom fel, vagyis hogyan terjed a fény, akár a nap fénysugara egy adott objektumon át. Virtuálisan 3D szoftveres programban létrehoztam egy fénysugarat, amely átmegy egy vízzel megtöltött, félbevágott gömbön. A víz hullámzó mozgásban van. A virtuális térben létrehozott formákat kinyomtattam 3D nyomtatóval, ezáltal lenyomatuk a valóságban is látható. A fizikai térben elemlámpa segítségével a víz megtöri a fény útját a prizmán keresztül és másfajta vetület keletkezik. A víz szimbolizálja a lelket, s ezért az objektumok 21 gramm súlyúak. A kinyomtatott formák statikusak, de könnyen kizökkenek egyensúlyukból, akár az emberi lélek.
Egy véletlenül készült fotógrammot (amely azóta sajnos elveszett és fotó sincs róla) vittem be az órára. Mintha egy csuklyás alakot ábrázolt volna, akinek az arca volt a kép legvilágosabb része, hiszen azon a ponton tartottam előhívás után a fotópapírt (de még nem fixáltam), így ott érte a legkevesebb fény. Most már tudom, hogy ezt az eljárást szolarizációnak hívják. Később próbáltam előidézni ugyanazt a hatást, de az eredmények nagyon változóak voltak, mindenesetre sok érdekes textúrát kaptam. Ezek közül többet digitalizáltam, különösebb cél nélkül. A height map 3D digitális eljárás ötlete onnan jött, hogy a képeknek volt egy térbeli hatásuk, amiket megpróbáltam ezzel az eljárással felerősíteni. Ezen az úton tovább haladva, vagyis a digitális-analóg, térbeli-sík ellentétpárokat tovább fejtegetve, a következő félév projektje egy sztereoszkóp lett, amelyhez a már meglévő és új fotogram-height mappeket használtam fel. A projekt címe az 1996-os Jon Krakauer regény után “Into the Wild”. /// Into the Wild
Az Into the Wild többek között foglalkozik a látszattal, azokkal a konvenciókkal, amelyek a sík képet térbelivé alakítják, az anyagi és digitális transzformációk közötti kapcsolatokkal, valamint ezen két szférák közötti átjárhatósággal. Első ránézésre nem is egy műtárgyat látunk, hanem egy eszközt, azonban ennek az eszköznek nincs használati funkciója, pedig olyan elemeket vélhetünk felfedezni rajta, amelyek azt sugallják, hogy pontos beállításra van szükség ahhoz, hogy az alkotás működésbe lépjen. Az Into the Wild egy digitális sztereoszkóp, amelybe betekintve egy mozgóképet látunk egy fiktív tájról. A mozgókép létrehozásának folyamata szorosan kapcsolódik ahhoz, amit a munka képviselni kíván: első lépésben létrehoztam számos szolarizált fotogrammot, majd ezeket válogatva digitalizáltam, és egy 3D-s szoftver segítségével gyakorlatilag digitális domborművé alakítottam. Ezek után két nézőpontos animációt készítettem belőlük, amelyet egy osztott képernyőn, mobiltelefon által játszok le a szerkezeten belül. A sztereoszkóp kialakításának köszönhetően végeredményben egy olyan térbeli mozgóképet kapunk, amely magában hordozza mindezeket a transzformációkat.
A fotókat egy vidéki településen készítettem, ahol gyerekként felnőttem, Adásztevelen. Gyakran teszek hosszú sétákat terápia jelleggel, az elmúlt időszak feldolgozásának jegyében. A sétákat egyedül teszem meg, és külső tényező szinte semennyire nem zavarja meg ezt a nyugalmat. A projekt címe az éjszakai egyedüllét, a csendes faluban megjelenő atmoszférát kívánja megmutatni. A nocturne zongorára vagy zenekarra írt kisebb, melankolikus lírai zenedarab.
Egy arcade videojáték, amely sürgős meditációra hívja a játékosokat. Egy lépcsőzetes alagútban a fény felé repülve manőverezünk, hogy ne menjünk neki a falnak. Az egyszerű de folytonos figyelmet követelő játékmód a bénító fókuszáltság elérésével hivatott emelkedett tudatállapotokat előidézni.
A műben különböző mozgás fázisokkal kísérleteztem, amelyeket fotogramokra rögzítettem. Azt kutattam, hogyan változtatja meg a tárgyak elhelyezkedése és alakja a mozgás által létrehozott formákat, és hogyan jeleníthetőek meg különböző fázisok. Az idő és a tér dimenzióit a fotogramon a tárgyak elhelyezkedése hozza létre, így a néző számára egyértelműen megjelenik az idő múlása és a tér alakulása egyetlen síkba tömörítve. A fény segítségével a mozgás pillanatai, az idő és a tér átváltozása láthatóvá válik.
Az idei évben elkezdett foglalkoztatni a képregény műfaja. Sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lenne érdemes megmozgatni a figuráimat és a hozzájuk tartozó vizuális történetet. Ez egy válogatás azokból a párkockás animált történetekből, melyek eddig eszembe jutottak. Nagyon szórakoztató ezekben a munkáimban, hogy mindenki más történetet lát bele és más karaktert követ, legalábbis az eddigi tapasztalatok alapján. Ezáltal több történet születik és a nézőre van bízva, hogy ő melyiket választja.
Kiváncsi voltam, hogyan lehet a videó médiumát keverni a rajzzal és a fénnyel. Így született ez az alkotás. Az átlátszó fóliára UV tollal rajzoltam és foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen kép születne, ha ezt a tv zúgás képe elé tenném és egy UV lámpával megvilágítanám, de maga a kép nem mozogna.
Kétezerhúsz novemberében súlyos balesetet szenvedtem. Egy szabálytalan autós hajtott át a zebrán… a másodperc tört része alatt hullott darabjaira az életem. A lét és a test megtörettetése. Egy kíméletlen, sűrített időpillanat feldolgozhatóvá, befogadhatóvá tételére tettem kísérletet. Az egyes fotogramok önmagukban is jelentést hordoznak, de installációmban áttetsző rétegekként kerültek egymás mögé. Ezáltal válik – akár egy harmonika – kihúzhatóvá az idő, egyik fragmentum a másikba merülve rendeződik történetté.
Brion Gysin Dream machine című művének ‘nézése’ közben a belső vizualizációm mozgókép volt. Ezeket a csukott szemem előtt megjelent képeket hoztam létre 3D animációban. A környezet a működésben lévő dream machine.
A vidékről való bejárás megköveteli a tömegközlekedés használatát. Ez az évek során egyfajta meditációs rítusként épült be az életembe, minden nap oda-vissza 1 óra 20 percet utazom. Vagyok én, a fülemben a zene, és előttem az üléshuzat, amire bambulok. Ez létrehoz egy álomszerű állapotot, ami megmozgatja az előttem feszülő BKV szövetmintát. Ezt a fajta élményt szerettem volna átadni az instalációmmal, ahol a zene amplitúdójára, valamint a külső zajokra reagálnak a mintán fellelhető formák.
Az őskorban a tábortűz elengedhetetlen volt az emberek túléléséhez és életben maradásához. Szolgáltatta a meleget és védelmet a vadállatoktól, valamint lehetővé tette az élelem elkészítését és a közösségi együttlétet. Emellett a tábortűz körül zajló történetmesélés és tudásmegosztás révén hozzájárult az ősi kultúrák fejlődéséhez és identitásuk megerősítéséhez. A modern korban, a technológiai fejlődésnek köszönhetően nem vagyunk már rászorulva a tábortűzre, azonban az igény, hogy a közösség együttlegyen, nemhogy gyengült, hanem erősödik, hiába távolít el minket a sokszor említett social media, metaverzum stb…Egy olyan installációt kívánok ezzel a modern tábortűzzel létrehozni , ahol egy kicsit ki tudunk kapcsolódni egymás társaságával, és élvezni a fényt.
Az installáció egy kiútnélküli labirintust ábrázol, mely a megoldhatatlannak látszó problémákat szimbolizálja. A labirintus falai három különböző színnel vannak festve: piros, kék és fekete. Érdekessége abban rejlik, hogy az egyes színekkel történő megvilágítás hatására bizonyos részei egyszerűen eltűnnek. Ezzel arra szeretnék „rávilágítani” hogy az életben gyakran szembesülünk kilátástalannak tűnő helyzetekkel, azonban más perspektívából vagy más megközelítési módszerek alkalmazásával, ezek egyszerűen megoldhatóvá válnak.
Az installáció egy dobozba tömörítve hordozza az idő múlásának misztikus esszenciáját. Központi eleme egy egyszerű tárgy árnyéka, amely két állapotban létezik. Egyrészről egy korábban rögzített, múltbéli, permanens kép. Másrészt egy, a megtekintés pillanatában létrejövő és csak a pillantásunk idejének töredékéig létező jelenség. A valós és a korábban megörökített árnyék azonos síkon, és megegyező módon jelenik meg (szinte érzékelhetetlen közöttük a különbség), létrehozva egy olyan helyzet illúzióját, amelyben a múlt és jelen egy és ugyanaz, és teljességgel megkülönböztethetetlen.
